A helyzet már történelmi. 

Megfigyelhető, mikor milyen színdarabokra fogékony a közönség, mikor mit tűznek repertoárra. Viszonylagos békében lehet ébreszteni a népet a belenemnyugvásra. Háborús körülmények közt vidámabb, könnyedebb műfajokra van igény. A jövőt mindig előre kell látni. Ha nem sikerül, el kell képzelni, meg kell álmodni. Ez a remény filozófiája a színházak életében. Háborúban a fronton énekelnek a színésznők, békében az ellehetetlenülő állapotokra nyitják fel a szemet a városban. A színház mindig kora pulzusán tartja kezét.

Mit mutathat be egy színpadi mű? Lehet, bármilyen zseniális, nem tud felölelni mindent. De ráirányíthatja figyelmed a világ egyik szeletére, amit nem ismersz. Így jártam én Hunyadi Sándorral. Előítéleteim iránta tájékozatlanságomból fakadtak, nem tartozott érdeklődésem körébe, ám a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház A három sárkány bemutatójával rávett, alaposabban nézzek utána a szerzőnek. Erre a társulat szerezte élmény indított, amire nem voltam felkészülve. Utólag megállapítom, így érdemes beülni a színházba. Gyermekként, aki arra vár, kápráztassák el, nyűgözzék le, szerezzenek neki élményt. Ez esetben ez is volt az alapállásom. A tizennegyedik előadást volt alkalmam megnézni.

Három részben játsszák. Az első felvonás után lehangoltan jöttem ki a nézőtérről. Mi lesz ebből! Túlzott reményeket eleve nem fűztem az előadáshoz. Először azt hittem, mesejáték, ezzel a címmel. Végül csakugyan, de nem úgy, ahogy gondoltam.

Hunyady Sándor neve nincs a manapság felkapott szerzők közt, de lehetek rosszul informált. Először találkozom a művel, s bár a zeneszámok ismerősek, emlékeimben nem ehhez a történethez fűződnek. Máriás Zsolt válogatta a történethez, szabadkezet kapva a rendező Pataki Andrástól, aki hol színész, hol igazgató, vagy politikus. Most éppen egy jót játszat az egerszegi színészekkel, amiért a közönség igen hálás. Alig kaptam jegyet rá.

Kicsit döcögősen indul, a főszereplőnek nincs hangja, nem bánik jól a levegővel, a modulálások erőltetettek, mi lesz itt… gondolom az első felvonás után. (Persze délután is volt előadás,én az estit nézem) De a három sárkányban nem csalódom, a színésznők hűen hozzák az egymástól markánsan különböző nővéreket. Hálás feladat mindhármuknak. Czegő Teréz gyakorlott karakterszerepformálóként kitűnően hangsúlyoz, remekül bánik a hangjával, jól poentíroz, színészi szakszóval: ülnek a beszólásai. Tudja, mikor milyen regiszterben kell megszólalni, hogy érvényt szerezzen a többitől elütő figurájának, de teret enged, alájátszik testvéreit alakító kolleganőinek is. Ettől szép és megunhatatlan a színházi játék. Pap Lujza is igyekszik a sápadtabb karakter szerepében, a morcos, nővérei árnyékában a kibic szerepét vállaló figura mondataival inkább az előtte szólót erősíti. Mindig levesz a lábamról színésznői alázatával, ahogy színpadi lehetőségeihez viszonyul. Debrei Zsuzsa szopránja nem túl markáns a legharciasabb nővér megformálására, viszont mikor énekelni kell, ő viszi a prímet, magához emelve prózai hanggal megáldott testvérnőit. Czegő Teréz rutinos az ilyen helyzetekben, többnyire prózában adja elő saját részét, csak a refrént énekelve a többiekkel - és belefér. Ez egy  "zalaegerszegi" család, ahogy többször is elsütik a poént Wellmann Györggyel az élen, akit öröm volt újra színpadon látni. A színészi produkciókról írok, arról érdemes. Az előadás tulajdonképpen erre a legalkalmasabb: lehetőséget nyújt különböző karakterű színészeinek a legváltozatosabb szerepekre. Ilyen feladatok gazdagítják eszköztárukat, építik őket. Természetes szituációkban, határozott kontúrokkal, a közönség számára is érthetően, hitelesen eljátszani nem mindennapi jeleneteket. Senki nem siet, van türelem kivárni a végszót, és arra felelnek. Vállalják az első felvonás vontatottságát – hadd fordítsam javukra ezt – hogy jobban értsük/élvezzük a később történteket. Hogy múlt-múltszázadi? A jelenség lényegében mai, csak az eszközök, amivel céljukat elérik, működnek más modorban.

Ahogy haladunk előre az események sűrűjében, úgy simulnak ki a redők a homlokon, derűvel követjük, szinte álmélkodva, tulajdonképpen milyen mesés egyszerűséggel lehet(ne) megoldani a gondokat.

Örömmel fedezem fel Ticz András szerepformálásában az új színeket, a már nem először játszott karakterben. A léha ifjú elkártyázza-dorbézolja a tanulmányaira küldött nem kis összegeket, ezúttal ügyefogyott és gyerekes is. Rékasi Károly drámai érzékét is megvillantja a bonyolult szituációk legegyszerűbb kezelésében. Szinte civil, amikor beismeri, hogy  elrontott valamit. Nem színpadi hangfekvésben szólal meg és mélyebb regisztereket borzol fel a női lelkekben. Erre csak az előadás végén jövök rá. Jól tette, hogy így játszotta el id. Csaholyi Balázs szerepét: kicsit civilen, kicsit leengedve, majd visszaugorva a figura felszínességéhez, végül emberi arcát is megmutatva, amire építeni lehet.

Magyar Cecília játssza az ünnepelt színésznőt. Jó látni karakterformáló finomságait. Mer esetlen, természetes viselkedéssel létezni, civil hangon megszólalni, nagyon emberivé, szimpatikussá formálva az ünnepelt sztár imidzsét. Magas, hajlékony alakja remekül érvényesíti a szerep ambivalens helyzeteiben. Katalinja nőies, törékeny, ugyanakkor acélosan becsületes. A színésznő érett, komoly szerepekre is alkalmas, játszatni kell. Akárcsak Bálint Pétert. Borza, az inas szerepében a nagyon nagyokra emlékeztet. Hűvös, úri magatartás, tisztelettel, de leereszkedik a vendégekhez, tekintete mindent elárul, kitűnő emberismeretről, gazdag tapasztalatokról árulkodik. Ő az úr. Nem alázkodik meg, nem hágja át az illemkódexet, ám tekintetében olyan tudás, erkölcsi fölény tükröződik, ami a többiek fölé emeli. Azok közé az alakítások közé emelkedik Borza szerepével, ami az igazán nagyok közé sorolja: a tanítandó kategóriába tartozik.  Sokkal nagyobb feladatokra érdemes művész, mint amivel Zalaegerszegen általában megbízzák.

Baj László, az ügyvéd szerepében betétdalával* vívja ki a vastapsot, ami csak az igazán profiknak sikerül. Érett művész vált belőle, nem először bizonyítja, fényesebb karrierre érett. Támadi Anita a fiatal féltékeny szerelmes szűkre szabott alakját élettel tölti meg, okossággal fűszerezi és csinosabb, mint valaha. Kovács Virág pedig igazán hozzá illő szerepben kápráztatja el a közönséget. A kisdiáklány ének és táncprodukciójával partnerei és a közönség tapsát is megérdemelte. Nem is láttam még ennyire felszabadultan, örömmel énekelni és táncolni. Az idegent alakító Cseh Richárd is megjegyzendő figura a társulat tagjai között. Ha filmrendező volnék biztos kiosztanám, olyan érdekes, különös alkat.

Összességében igazán üdítő, színvonalas produkcióban volt részünk.

Pataki András jól „dirigált”, engedte a művészeket kiteljesedni szerepeikben, vállalta  a nem kor-, de időszerű darab megrendezését. Kellenek az ilyenek. A színésznek üdülés, gyakorlás, lehetőség, fejlődés, ami nélkülözhetetlen ezen a pályán, a közönségnek pedig lelki épülés.

Nekem pedig újabb könyvjelző az ember történetének szórakoztató ábrázolásában.

Nászta Katalin

2024-03-12

*Kazal László: Egy százlábú lesántulása című kuplé

https://youtu.be/FPrE9yuAFdY

Szereposztás:

Id.Csaholyi Balázs - Rékasi Károly m.v.

Ifj.Csaholyi Balázs – Ticz András

Zsófia – Debrei Zsuzsanna

Júlia – Pap Lujza Domján Edit-díjas

Katalin – Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas

Anna – Magyar Cecília

Dr.Kempelen – Baj László

Feri Bácsi – Wellmann György Aase-díjas

Borza – Bálint Péter

Kitty – Támadi Anita

Ida – Kovács Virág

Főúr – Farkas Gergő

Kempelenné – Kiss Szilvia

Nusi – Lugosi Krisztina

Zsuzsi – Hecker Kira

Idegen – Cseh Richárd

Táncosok:

Bödör Alexandra, Cseh Richárd, Hecker Kira, Ludmány Levente, Lugosi Krisztina, Mikita Zsuzsannna Lilla, Mrakovics Norbert, Tornyos Ervin

Zenészek: Horváth Dániel, Nagy Olivér, Peltzer Géza

Dramaturg: Molnár Anikó

Díszlet: Mészáros Tibor

Jelmez: Szőke Julianna

Koreográfus: Szakál Attila

Zenei vezető: Máriás Zsolt

Világítás: Gibárti Tibor

Ügyelő: Horváth Zoltán

Súgó: Kiss Szilvia

Rendezőasszisztens: Mikita Zsuzsanna Lilla

Rendező: Pataki András Jászai- és Radnóti-díjas

Bemutató: 2024. február 16.