Talentumok
2010. december 27. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Talentumok

A magyar nyelvben ez tehetséget jelent. A tehetség pedig egy képességet, amit kaptunk, és nem tanultunk.

Az Ige a talentumok, vagy gírák alatt pedig egy olyan lehetőséget(?) jelent, amit Isten adott az ő szolgáinak, kinek-kinek erejéhez mérten.

Tehát mit is jelent ez számunkra? Bevallom, sokáig azt gondoltam, hogy a talentum, amit Isten adott, hogy kereskedjünk vele, az az ajándék, amivel felken bennünket a szolgálatra. És ezek pedig az apostolság, prófétaság, tanítói, evangélista, gyógyítói, pásztori, gyámolítói, segítői kenet. És nem költői, színészi, írói, zenei, művészi véna.

Bár a magyar gondolkodásban ezeket jelenti a talentum. Igaz, van egy olyan fiskális- pénzértékű - vélekedés is, hogy amennyi pénzed van, annyit érsz. Mert, hogy ez arról beszél, mit tudtál elérni a saját képességeiddel. Amik természetesen csak tisztességesek lehetnek, tisztességes eszközökkel, tisztességes célokért.

De tudjuk, hogy bármi, amit ember készít, emberi "csinálmány" Isten előtt szemét. Isten csak isteni, azaz tőle származó munkát fogad el. Tehát amit a Szent Szellem munkál ki az életünkben és rajtunk keresztül a mások életében.

Emberi szemmel nézve ezek a mi világunkban pedig úgy jelennek meg, hogy valami sikerült, valamit elértünk, valamivel hasznára lehettünk valakinek.

Sokszor nem látjuk. Ha sokáig nem látjuk, vagy sosem látjuk, akkor nagyon erős a kísértés, hogy megvizsgáljuk: Istentől való-e a hiány, amit elszenvedünk?

Maga a vizsgálódás Isten tanácsa. Ez nem egyenlő a kételkedéssel Isten szavában, csak az eredmények megvizsgálását jelenti, amivel, ha eltértünk, vissza lehet fordulni Isten útjára.

Jeremiás életében sem volt túl sok, szinte alig is volt, siker. Mégis, Isten hatalmas szolgája volt, próféta, akinek sokat kellett szenvedni, ahhoz, hogy Isten üzenetét átadhassa Isten népének.

Tehát az, ha valaminek nem látszik a jó gyümölcse még, nem jelenti azt, hogy az akkor feltétlenül rossz is, vagy hamis.

A gyümölcsök, amikről meg lehet ismerni a fát, azaz, az eredetet, a Biblia szerint: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség,szelídség, mértékletesség. És nem a megtért emberek száma, vagy egy gyülekezet nagysága, vagy a benne történő csodák. Hanem a szívünk állapota. Ha a szív nem vádol minket, békességünk van Istennel. Ez a legfontosabb. Azt hiszem ez volt a philadelphiai gyülekezet erénye is, amiért dicséretet kapott az Úrtól, és egyedül ő nem részesült megrovásban.

Van olyan, hogy vádolod magad, közben belül érzed, hogy feleslegesen, de az eszed mégis azt mondja: nem tettél meg mindent, amit tehettél volna, és így mész Istenhez. Aki látja a szívedet, látja gyengeségeid, és TUD téged. Nem kell előtte magyarázkodni. Amikor már beleuntál a melled veregetésébe, akkor végre elcsendesedhetsz, hogy újból meghalld Isten szavát. Aki nem ostoroz, csupán dorgál, ha szükséged van rá.

Milyen gazdag nyelv is a magyar! A dorgálás az: ejnye-ejnye, az feddés az is szelíd hangú, az intés, az is kedves figyelmeztetés - ami ennek ellenére nem esik jól, de mégis ELFOGADHATÓ, mert attól jön, aki törődik velünk, és nem hagyott magunkra.

Mikor magunkra vagyunk hagyva, akkor mindig mi megyünk el az atyánktól, akárcsak a tékozló fiú. De ekkor is visszavár bennünket a Mi Atyánk. Amikor úgy érezzük, mindennek vége, csődöt mondtunk, akkor, ha visszafordulunk, és elmegyünk az atyai házhoz, az Atyánkhoz, mert az ajtót még nem zárta be, még nyitva áll a Fia révén, aki még nem jött vissza értünk, mert vár, akárcsak az Atya, hogy aki elment tőle, vissza tudjon térni, szóval a Fiú, az Ajtó, még nyitva áll, és fogadnak, várnak bennünket.

Nincsen azért semmi kárhoztatásunk, akikben az Isten Szelleme van. Meg se térhetnénk, ha nem lenne bennünk Isten Szelleme, aki folytonosan munkálkodik bennünk, rajtunk, értünk, az Atya-Fiú dicsőségére!

Nem az határoz meg bennünket, mit gondol, hogyan vélekedik a világ rólunk, az sem, mi mit gondolunk magunkról, hanem, amit az Atya mond, a Fiú mond, a Szent Lélek mond rólunk, nekünk, értünk.

"Annakokáért a mint a Szent Lélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok, Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés ama napján a pusztában," Zsidó 3:7-8

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr622541146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása