Még nem látom az arcát, de már tudom, ki ő. A járásáról. Ahogyan hordozza azt, aki benne van abban a testben. Az egész lényét árulja el. És egyszeri és összetéveszthetetlen. Annyira nem a test, a kinézet a fontos! Hanem aki ezt a testet viszi, aki benne lakik, az ember személyisége, ahogy ő van, ahogyan ő áll a dolgokhoz. Tegnap újból ez volt. Ültem a kocsiban, vártam a zöld lámpára, és akkor észrevettem a volt könyvelőmet, egy pillanatra villant fel a feje, haja, mert aztán eltakarta előlem a mellettem várakozó autó, de ahogyan vitte magát, haladt, ahogyan nekifeszült a megteendő útnak, még mielőtt egész alakját láthattam volna, tudtam, hogy ő az.

Isten is így ismer bennünket, csak még többet tud rólunk. Nála is ez a fontos, hogy aki benne lakik ebben a "házban", amit testnek hívunk, hogyan létezik. Mi észrevesszük, felismerjük a másik embert, összetéveszthetetlenül, arról az indulatról, ami őt jellemzi. Isten meg azt mondja nekünk, hogy az az indulat legyen bennünk, ami Őbenne volt, aki megüresítette magát, egészen a kereszthalálig.

Mi is különböztet meg bennünket egymástól? Az indulat, ami bennünk van. És most arra gondolok, ami meghatározza a személyiségünket. Minden embert vezérel egy cél. Valamiért megy, valamiért küzd, valamit akar. Még mielőtt megszólalna, már érezni, milyen mennyiségű, minőségű a benne levő szándék. Persze, elhomályosíthatják ezt a "látásunkat" a bennünk, és éppen akcióban lévő akaratok. Ellenben, ha éppen nem akarunk semmit, csak szemlélődünk, várunk, akkor sokkal jobban láthatunk.

Valami ilyesforma elcsendesedésre van szükségünk az Úr előtt is, ha jobban meg akarjuk Őt ismerni. Mert ez a képességünk, a megismerésé, Tőle van bennünk.