Azért igazán hálás lehetek. És vagyok is. Isten igen megáldott. Egyáltalán az a tény, hogy felfedte előttem, kicsoda is Ő. És kinyilatkoztatta magát nekem. Ez meghálálhatatlan. Mindig vágytam a csodára, és annyit átélhettem belőlük! Teljesítette kívánságomat. Azzal ragadott meg, hogy ráirányította figyelmem a csodákra. Isten vonzása mindennél erősebb és beszédesebb. Engem ismerve így kezdett szólni hozzám. Kisgyermek voltam, mikor kétszer is hallottam, hogy szólít valaki a nevemen. És senkit sem láttam, nem volt senki a közelben. Ma már tudom, hogy Ő volt.

És már kisgyermekként arról ábrándoztam, hogy hírnök leszek. Csak az üzenet tartalmát nem ismertem még akkor. Az írás egyik lehetséges útja volt annak, hogy megismerhessem, mit kell mondanom.

Üzenet lehetett az a sokáig visszatérő álmom is, hogy a gyönyörű fehér bőrömet hirtelen felváltotta a bőr nélküli állapot, amikor minden izom, ín láthatóvá lett rajtam, s így kellett megállnom. Sokáig álmodtam ezt. Aztán a repülés is. Meg a zuhanás. Annyira valóságosnak éreztem, hogy volt, amikor meg voltam győződve róla, hogy tényleg tudok repülni, csak akarnom kell. És már repültem is. Meg az elvágyakozásom a földről. Pedig még semmit sem tudtam más bolygókról, Istenről. Csak vonzott a fent, a más.

Emlékszem, milyen ismerős érzés fogott el, mikor befogadtam az Úr Jézust. Kicsit tartottam attól, hogy bolondnak néznek, ezért egy erdőben vallottam először Neki, de teljes szívvel hittem abban, hogy nem a semminek beszélek. Bár még nagyon keveset ismertem Belőle. Mégis teljesen biztos voltam abban, hogy Van és Hall engem akkor. Sőt, mielőtt még hallottam volna Róla, tudtam, hogy TUD engem. Versben is megírtam: Te tudsz engem, Uram. És ebben a tudásban minden benne volt. A birtoklás is. Nem csak tud, de birtokol is, az Övé vagyok. Ezt hittem. De erről beszélni nem tudtam, még meg se mertem nagyon fogalmazni. Mint a csecsemő, aki az anyja ölében van, és Jól Van. A később megszerzett tudás inkább eltávolít a szülőnktől. Az Istenről szerzett tudás is képes hidegebbé tenni a kapcsolatunkat Vele. Mintha azzal, hogy szemügyre vehetjük, és megítélhetjük, függetleníthetnénk magunkat Tőle. Pedig, ugye nem.

Jó volt élni abban a világban, amit lakásomul alkotott. Azzal együtt, hogy néha fájtam. Akkor éreztem leginkább, hogy élek. Mintha a hiány okozta űrben jobban érezhető az Ő biztos jelenléte. Sok prédikátora, szolgája ismeri fel ezt élete alkonyán, hogy igazából minden, ami a földi életét könnyíti, kellék csupán. A másik ember is. Egy emberi viszony, kapcsolat is. Mert egyedül vagyunk, és „egyedülségünkben” van velünk Isten. Magányunkban Rá számíthatunk és felismerhetjük, meghallhatjuk Őt. Nincs Más, aki jól értene minket. Neki nem kell magyarázkodnunk. Tud minket. Ezért is a hála a legrövidebb út Hozzá. Mikor erre a felismerésre eljutunk, egy élet nem elég arra, hogy felsoroljuk, mi mindent köszönhetünk Neki. A Napot, a Földet, a helyet, ahol megláttuk a Napot, az Időt, amiben megszülettünk, a családot, amibe születtünk, a körülményeket, embereket, akikkel összehozott a sorsunk, a… az egész életünket. Egy módja van a viszonzásnak. Ha az egész életünket tudatosan Neki szánjuk. Nem lehet kevesebbel megköszönni.

Mikor a hangsúly eltolódik, és a cselekedetekre irányul csupán, és nem figyelünk arra, ami bennünk történik, olyan, mintha a forrást lefednénk, s már nem jönne föl belőle a víz. Máshol keres utat magának. Igen, elismerem, hogy lassú a felfogásom. Időre van szükségem mindig, hogy felfogjam a leglényegesebb dolgokat. Miért vagyok akkor annyira türelmetlen másokkal? Ők ugyanígy lehetnek ezzel.

Minden panasz oka, a süketség. Nem figyel az ember a belsejében hallatszó Hangra. Rohan. Vagy éppen nem, csak azokra koncentrál, amik körülötte olyan nagy lármával rohannak. Mintha az élet egy nagy forgószél lenne, amiben megsüketül az ember, ha nem a megfelelő irányba tereli figyelmét. Csöndesedjetek el, és ismerjétek el, hogy Én vagyok az Úr – mondja Istenünk. És nem arra az istenre gondolok, aki nem Jézus Krisztus, hanem mindenféle meditáló vallás kisistene. Hanem az Egyedülire, Isten Fiára, akiben közel jött hozzánk a Mindenható Isten. Ó, nincs elegendő szavunk arra, hogy körülírjuk, elbeszéljük, kicsoda is Ő! Ezért is béna, félresikerült, tökéletlen minden kísérlet erre. És mégsem hiábavaló. Az alkotása, teremtése, Tettei többet árulnak el Róla, mint amit ember szavakba foglalhat.

Ezért is a legjobb szó a hála, ami akkor nyilvánulhat meg tökéletesen, ha megtesszük, amire indít. És a hála indította tettek tele vannak szeretettel. Nincs ennél többünk, jobb eszközünk Felé.