Megnyitó - (még több fotó a színház facebook oldalán)
70 éves. Csak két évvel idősebb nálam. Igen, Róla van szó.
A Tamási Áron Színház 70 éves évfordulóját ünneplő eseménysorozat keretében szombaton, 2018. november 27-én az erdélyi Philther-munkacsoport mutatta be a sepsiszentgyörgyi színház néhány kiemelkedően fontos előadásának színháztörténeti elemzését.
11:00 - megnyitó, Jákfalvi Magdolna és Kékesi Kun Árpád Philther-projektvezetők videóüzenete
11:05 - Woyzeck, r. Tompa Gábor, 1980 (Bemutatja: Boros Kinga)
11:20 - Pompás Gedeon, r. Tompa Miklós, 1983 (Bemutatja: Boros Kinga)
11:35 - Zűrzavaros éjszaka, r. Seprődi Kiss Attila, 1984 (Bemutatja: Albert Mária)
- szünet -
12:45 - Antigoné, r. Bocsárdi László, 2003 (Bemutatja: Ungvári Zrínyi Ildikó)
13:00 - Godot-ra várva, r. Tompa Gábor, 2005 (Bemutatja: Nagy B. Sándor)
13:15 - Szegény ördög, r. Nagy Kopecky Kálmán, 2007 (Cimborák Bábszínház és MME) (Bemutatja: Novák Ildikó)
13:30 - A csoda, Bocsárdi László, 2002/2008 (Bemutatja: Boros Kinga)
13:45 - Bánk bán, r. Bocsárdi László, 2011 (Bemutatja: Nagy B. Sándor)
14:00 - beszélgetés a felidézett előadásokról
Tisztelt színházszerető közönség !
Tisztelettel kérjük, hogy a Tamási Áron Színház fennállásának 70 évfordulója alkalmából osszák meg velünk a színházunkhoz kapcsolódó emlékeket, színházi dokumentumokat, fotókat, újságcikkeket, egyéb relikviákat!
ÍRJON ÖN IS SZÍNHÁZTÖRTÉNETET!
És szól a felhívás a tévén keresztül is. https://www.facebook.com/tasz.ro/videos/513117839212262/
Hálásak vagyunk a szorgos igyekezetért, a megőrzés szándékáért.
Érdekes, számomra igen tanulságos is, mennyire igazán kiszolgáltatottak vagyunk. Hiszen össze lehet rakni az életet képekből, írásokból? Feltámasztható egy színház, ami elmúlt? Mégis rengeteg információt kaphatunk az emlékek megőrzése által magunkról is.
Képeket, részleteket láthattunk a színház új korszakából, Bocsárdi László, Tompa Gábor rendezéseiből is.
*
Este felvételről a Vérnászt (F. G. Lorca) nézhettük meg, Bocsárdi rendezésében.
„…átütő erejű előadás, amelyben prózai színház, a mozgásszínház, a cigány- és kontakt tánc, valamint a népzene elemei ötvöződnek. …Egy előadás, amelynek fő témája – a szürrealizmus határait időnként ugyan súrolva – a tolerancia.” (Radu Ţuculescu, Tribuna)
SZEREPOSZTÁS: Mesélő, később Halál: SZABÓ Tibor; Anya: MOLNÁR Gizella; Vőlegény: GYŐRY András; Menyasszony: POLGÁR Emília; Leonardo: PÁLFFY Tibor; Felség, később Hold: TEKERES Gizella;
Cigányok: BODOR Emese, BAJKÓ László, DEMETER Erika, IMRE Béla, FEHÉR Noémi, IVÁCSON László, IVÁCSON Vera, JÁNÓ Tibor, KEREKES Imola, JÁNOSI Attila, KERESZTES Edit, KISS István, KOZMA Katalin, MARTHI Zoltán, PILINGER Mónika, SÁNDOR Réka; A Hold hangja: B. ANGI Gabriella
A rendező munkatársa: ORZA Călin; Dramaturg: SEBESTYÉN Rita Júlia; Koreográfusok: ORZA Călin, URAY Péter; Táncművészeti tanácsadó/Zeneszerző: KÖNCZEI Árpád; Díszlet– és jelmeztervező: BARTHA József
Bemutató: 2000. április 7.
Elementáris erejű előadás. A M Stúdióval együtt készítették.
Nézem a szereplőket és arra gondolok, ezek azok a megismételhetetlen pillanatok az életünkből, amiért érdemes élni. Nem csak a szerelem, a végzetes vonzalom, (de az is!) íratja velem ezt, hanem a játék, a történés misztériumába való beavatásunk. Mint aki olyat lát, amit nem szabadna, nem lehetne. Amit csak két ember élhet át igazán, még mesélni sem tud róla, annyira személyes. És ott a legerősebb az előadás, ahol nincsenek szavak. Minden a legköltőibb formában jut kifejeződésre a mozdulatokban Nem a hagyományos értelemben vett tánc ez. De érezzük, ez az igazi. Minden porcikád rezdül-mozdul, ahogy a virág hajlik a szélben, a mezőn… Gyönyörű.
Molnár Gizella vad féltékenysége kegyetlenül mély, Győry András vőlegénye tiszta, milyen jól táncol, mennyire érzi! Nagyon tehetséges. Pálffy Tibor és Polgár Emília kettőse olyan költői magasságokba emelkedik, amit látni kell, nem lehet beszélni róla… Szavak nélkül megélik, eltáncolják...
Az előadás tökéletes replika volt a délutáni Philther konferenciára. Vagy látod, vagy nem ismerheted…
Az előadás utáni lelkiállapot nem engedett haza bennünket. Hátra vonultunk a színházi kuckóba. A földön babzsákok, egy asztalka, körbe ültük. Beszélgettünk, Bocsárdi László, Nemes Levente, Migdál, a felesége, Váta Lóránd, Pálffy Tibor, Beczásy Áron, Váradi Mária, Sebestyén Melinda. Igazi műhelybeszélgetés alakult ki. Utólag sajnálom, hogy nem kapcsoltam be a mikrofont. Ha fiatal volnék, újra beszippantana ez a színházi légkör. Közben az is kiderült, vannak hullámvölgyeik is, nem sikerülnek mindig nagyon jó előadások. De közben folyton nyerik a díjakat.
Kíváncsi voltam, mitől van ekkora sikere volt színházamnak, a nagyvilágban. Megtudhattam.
*
(Pálffy Tibor, Mátray László, Vass Zsuzsanna - Liliom. Rendező Bocsárdi László. A színház fotói)
Az emlékünnepség záróakkordjaként Molnár Ferenc Liliomát láthattam, Bocsárdi rendezésében. Ahogy egyik nézőtársam mondta, minden hókuszpókusz nélkül. Kidolgozott, átélt, nem túljátszott, nem karikírozott alakításokkal. Minden a helyén volt. A színpadtér kietlen utca, a társadalmi körforgásból kiesett, munkanélkülivé váló ember sorsának helye.
(Benedek Ágnes, Vass Zsuzsanna - a Liliomban)
Ül a színpadon két fruska. Dolgozik bennük a kíváncsiság, az alakuló, megfogalmazhatatlan érzések. Zseniálisan megírt párbeszéd és ugyanolyan zsenialitással átnyújtott jelenet a két fiatal színésznő részéről. Juli (Vass Zsuzsanna) ösztönösen érzi, nem szabad mindent kimondani. Barátnője, Mari (Benedek Ágnes) nem tudja visszafogni a kíváncsiság szavait – félre is megy az élete.
Liliom, Mátray László alakításában, szíve mélyén tiszta lelkű ember, nincs lehetősége pallérozni elméjét, mégis kiragyog környezetéből, és ezt még a vájtfülű, többdiplomás huszonegyedik századi entellektüel is érzékeli. Nem akar rosszat, de nem tudja kifejezni a jót, amit szeretne. Juli, a kedvese, a kamaszlányból lett fiatal anyuka, minden lényeges dolgot tud, ami a boldogsághoz szükséges. Szavak nélkül is érti Liliomot, szótlanul szereti, ahogyan igazán szeretni kell. Ennél jobban senkinek sem sikerül. A szavak összezavarnak, eltérítenek, jobb hallgatni. A társunkat szavak nélkül is érezzük.
A lélek, a szív tehetségével értett és bemutatott szerepek, helyzetek, történések egész és töretlen előadást nyújtottak. Ajándékot kaptunk. Sallang, hamis felhang, minden cicoma nélkül.
Mátray László darabos, durva megnyilvánulásai ellenére is hallottuk, mint lüktet-zakatol Liliom szíve. Valóban az vezeti. Kifelé homályosan lát, mert befele figyel. És mintha mindenki őt hallgatná. A rendőrök, Muskátné, (Gajzágó Zsuzsa) Juli és a barátnője, Ficsúr (Pálffy Tibor). Az előadás minden jelenete hiteles. A néző lelke bólintva nyomja rá a pecsétet.
Juli, bár tragédiába fúl sorsa megszeretett Liliomával együtt, teljes életet él, szíve alatt hordozott, majd egyedül felnevelt lányával. Bocsárdi László rendezői módszere az élet igazságainak keresésében tökéleteset eredményezett. Amit csak azért érthet félre a nézők egy része, mert annyira tele a füle „magyarázatokkal”. Bocsárdi ismeri az elcsendesedés erejét. Amikor a titkok felszínre kerülnek. Rá kell bízni magunkat a lélek hullámaira.
De tudta ezt Molnár Ferenc, és tudják ezt a Tamási Áron Színház színészei is.
*
Bocsárdi László Tompa Gábor tanítványa, de nem utánzója. T.G. fiatalkori rendezéseit (Woyzeck, Zoo-story), ugyanilyen kíváncsi, manipulálás nélküli munkamódszer jellemezte. Az élet hazug formái alól kikaparni az igazságot. Megmutatni az egyedit. A történést magát. Tetten érni az életet – valamiképpen. A születés csodája, a megfoganás pillanata érdekli mindkettőjüket, s talán még másokat is, akiknek nevét nem ismerem. Ki mennyire mer leásni, mélyre szállni, alámerülni abba, amit nem ismer – egyéni. T.G. kezdeti keresése jó talajra lelt B. L.-ben, aki volt-van olyan bátor egyedül, majd társakkal együtt keresni az élet igazságait.
Remek jelenet volt Ficsúr és Liliom kártyapartija. Ahogy Ficsúr-Pálffy Liliom-Mátray arcát figyelte, meddig mehet el, hol a határ, mikor szakad el a cérna – a levegőben lógott a végzetes kimenetel, de bármi megtörténhetett volna még... Vagy ahogy Muskátné-Gajzágó vissza akarta hódítani Liliomot, a már hanyagolt és idősebb nő minden el nem titkolt gátlásával... De a két rendőrt (is) alakító színész is a helyén volt (Szakács László, Erdei Gábor), a Fogalmazó-Jóisten-Nemes Levente szerepfelfogásán is derülhettünk. Vass Zsuzsanna érzékeny Julija, Benedek Ágnes Marija is különleges pillanatokat szereztek nekünk a színpadon.
És Lujza, a Liliom és Juli lánya közötti jelenet finomsága, majd Lujza (Bezsán Noémi) örömforgása… megállíthatatlanul… csak surrog a könnyűszoknya rajta, repül…
Az eddig látott Liliom előadások közül ez az előadás ragadott meg igazán.
A sepsiszentgyörgyi színház hetvenéves évfordulóján fiatalabbaknak érezhettük magunkat. Ha vigyázunk a szívünkre, akkor – nos akkor megtörténik bennünk is az „előadás”.
Az előadásról Nagy Enikő a Játéktér 2016-nyári számában így írt:
http://www.jatekter.ro/?p=19161&fbclid=IwAR3pjP6hp895PqUrbY_jS5fd2oq6kZPnbs--GSEQ8U1XqM_BIwyjuu4Xm3A
SZEREPOSZTÁS: Liliom: MÁTRAY László; Juli: VASS Zsuzsanna; Mari: BENEDEK Ágnes; Ficsur: PÁLFFY Tibor; Hugó: NAGY Alfréd; Muskátné: GAJZÁGÓ Zsuzsa; Lujza: BEZSÁN Noémi; Hollunderné: RÁCZ Endre; Linzmann: DIÓSZEGI Attila; Fogalmazó: NEMES Levente; Kapitány: SZAKÁCS László; Berkovics: ERDEI Gábor; I. Detektív: DERZSI Dezső; II. Detektív: KÓNYA-ÜTŐ Bence; I. Rendőr: ERDEI Gábor; II. Rendőr: SZAKÁCS László; Zenészek: FAZAKAS Albert, GÁSPÁR Csaba, RÁDULY Zsófia,TÓTH-GYÖRBÍRÓ Apor;
Rendező: BOCSÁRDI László; Díszlettervező: BARTHA József; Jelmeztervező: KISS Zsuzsanna; Dramaturg: LÁSZLÓ Beáta Lídia; Zeneszerző: BOROS Csaba; Koreográfus: BEZSÁN Noémi; Hangeffektek: JÓZSI Szabolcs; Súgó: DOBRA Mária Magdolna; Ügyelő: V. BARTHA Edit
*
(Kerekasztal - a Magmában, Sepsiszentgyörgyön. Háttal Albert Mária, a moderátor és Szabó Zoltán - színész)
Utolsó nap sok színész gyűlt össze az elmúlt évekre emlékezni. Az életükre, sikerekre, bakikra. És ahogy az ember félti, féltékenyen őrzi szerelmét, úgy voltunk mi is, régi idők színészei a jelen színházával: mennyire vigyáz erre a gyönyörű szerelemre? A felemlegetett előadások, szerepek, jelenetek mind ennek vallomásai voltak. Más korban, más körülmények közt voltunk fiatalok, de a szerelem, a tűz nem változott. Láttam, hogy telnek meg könnyel a szemek, változik hálássá a már kiejtett szó, pedig kicsit még keserű volt a szájban. Az élet már csak ilyen. Fájjon bármennyire, örül, mert él.
A múlt színházát visszasírni nem lehet, emlékezni jó rá, erőt meríthet belőle színész, rendező, igazgató. Megnyugodtam. Olyan kézbe került a rendező Bocsárdi személyében, aki az életre szavaz, az igazságot keresi. És aki keresi, az meg is találja. Csak oda kell figyelni, hogy észrevegyük. El kell hallgatni, hogy meghallhassuk.
*
Nem a művészettel van baj, hanem az emberekkel, akik nagyobb jelentőséget tulajdonítanak neki, mint ami megilleti. A helyén kell kezelni. Nem isten, nem megváltó. Még ha meg is vált néha bennünket vélt magunktól.
Az obszcenitás, a trágárság taszít, de mindig a szebbik oldalunkat mutatni képmutatás. Mi hát a megoldás? Hogy a valóságot tükrözzük, de ne adjuk fel emberi méltóságunkat?
Ma minden tv-vetélkedőben azt hallani a zsűri részéről, mutasd meg magadból az állatot, minden benned van, add ki magadból. Így volna? Minden bennünk van? Állatok vagyunk, akikben féktelen erők pusztítanak, és csak erőfeszítéssel (képmutatással) tudjuk megfékezni, ki ne törjön? Időzített bomba lennénk? Az a hazugság, hogy jók, szépek vagyunk? Hazudtunk magunkról, mióta létezünk?
Az igaznak minden a javára van, mondja a Nagy Könyv, Isten szava. Megkülönböztet igazat és hamist. Ki az igaz, és ki a hamis? Nincs egyetlen igaz ember a földön, mondja, mindenki hazudik. Tehát létjogosultsága lehet azoknak a színpadi alkotásoknak, ahol megmutatják az emberből a csúnyát, visszataszítót, embertelent? Nem is ember, hanem állat, két lábon járó emlős, csak épp gondolkodni meg beszélni is képes? Felesleges a jóra törekvés?
Kiutat kellene mutatni, de az ember belegabalyodik elképzeléseibe, terveibe, mindent magán szűr át, és ha önmagát ilyen tisztátalannak látja, olyan tükröt kellene találnia, hogy a szembesülés, a látvány ne oltsa ki belőle az életszeretetet.
Egy ilyen tükör van. S ezzel annyiszor éltek vissza, ahányszor nem átallották. Mit tehetünk, ha nem bízhatunk még Isten embereiben sem, de játszani szeretünk, akarunk, tudunk? Felülmúlna mindent a játék? A kísérletezés, próbálkozás? Istent játszunk anélkül, hogy tudomást vennénk róla?
Hiába mutatom be milyenek vagyunk, ha nem tudom megmutatni, milyenek lehetnénk.
Hiába láttatom szépnek magunkat, ha minduntalan felszínre tör romlott énünk.
Elítélhetjük a perverzitást, félthetjük az utókort ettől, de otthonunk tele van romlott szokásokkal, ferdült gondolkodással. Emberemlékezet óta keressük az utat vissza, édeni állapotunkba. De el van zárva, csak egyetlen ajtó nyílik oda, ez is egy láthatatlan személyen keresztül, aki hitre válaszol, másképp elérhetetlen. Hit pedig csak hallomás útján születik, s ennek akadálya, kioltója a tévhitek garmadája, nehéz köztük megtalálni az igazit.
Köd van. Nem látni messze. Ráadásul süketülünk. Betapasztja fülünket a világ csörömpölése.
Nem könnyű senkinek. Indulatok feszítenek egymás ellen. Szavakkal, gesztusokkal vagdalkozunk. Gúzsba kötött szívünk szövevényes kép alatt lüktet. Még meg lehet hallani, ha kicsit elcsendesedünk.
Ezért üdvözlök minden olyan előadást, alakítást, ami ehhez az elcsendesedéshez segít.
Most, ezen az ünnepsorozaton ilyeneket is találtam.
Köszönet érte a Tamási Áron Színház Művészeinek.
Nászta Katalin
