A mennyei perről
2012. január 01. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

A mennyei perről

Ábrahámtól az Úr Jézusig 42 nemzedék élt.

A fenevadnak 42 hónapig tartó hatalom adatik a nagy nyomorúság idején.

Az Úr perli az emberiség perét.(Zsoltárok 35:1-28)

Nem bűneink szerint fizet nekünk. Megváltottjai vagyunk az Úr Jézusban Istennek, - de a per zajlik. Az állhatatos kitartásra ezért van szükség. És nem a bűneink miatt ilyen vagy olyan hosszú az az időszak, hiszen nem tart 42 nemzetségig a fenevad hatalma sem, de az igazságosság és jogosság isteni mércéje szerint a perben gyorsított eljárással foglalkozik velünk az Úr. Irgalmasságát is mutatja ez. Nem kellene szenvednünk, mégis, az isteni per során, hogy a sátánnak semmilyen jogalapja ne legyen - van egy mérték, amit el kell viselnünk.

Dániel így fedezte fel, kiszámítván, hogy a 70 év már eltelt.

Talán, ha én is kiszámítanám, van-e még valami ideje az életemben a sátánnak, hogy gyötörhessen - kiderülne, hogy LEJÁRT az ideje!

"Perelj, Uram, a velem perlőkkel" - jajdul föl Dávid. (Zsolt 35)

És: "Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig amíg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az Ő igazságát." Mikeás 7:9

És nem bűneink szerint fizet nekünk az Úr. Nem 42 nemzetségnyi idő, csak 42 hónap.

Személyes életünkben is vannak időszakok, amíg "tart a per" -, és van a felszabadulás ideje! De amíg tart az ítélet - nem az, amit majd a színe előtt élünk át! - addig ki kell tartanunk. Ez a próba, a mérés ideje.

De fel a fejjel! Győzött az Úr, a Megváltó, mi is győztünk, hát kitartás, testvéreim.

Elhatároztam, végig olvasom a Bibliát újból. A Máté evangéliumával kezdtem. És elvezetett Dánielig, a Jelenésekig, a Zsoltárokig, Mikeásig.

Az Úr készségesen ad az éhezőnek, szomjazónak.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr323510856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása