Angela Merkel bizonyságtételére
2015. február 27. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Angela Merkel bizonyságtételére

Tudom, hogy az Úr Jézust követni csak radikálisan lehet. És már maga ez a szóhasználat, hogy Úr Jézus, kiveri a biztosítékot sokaknál. Azt is tudom, hogy sok keresztyén azt gondolja, a világgal való kiegyezés, ha egy hivatalosan elismert egyházhoz tartozó hitvallására bólintunk. Mert  – én magam is – jól ismerjük, mik az újjászületés ismérvei, milyen cselekedeteket követel tőlünk az Ige.

Én mégis, örülök az Angela Merkel bizonyságtételének. Politikusként teszi ezt, tudva milyen következményei lehetnek, lesznek vallomásának. És szerintem több a pozitív hozadéka, mint a negatív. (Mármint újabb robbantásos merényletek, terrorista támadások.) Meggyőződésem, hogy ez a beszéd sem légüres térben hangzott el, és különös súlya van annak, amikor Európa egyik meghatározó országának vezetője közli, keresztény. Felbátoríthat sokakat. Mert az interjúban közöltek alapján nem tűnik annak a vasárnapi hívőnek, aki hétköznap félreteszi ezt a kérdést. Úgy tűnik, mint aki meg is éli a hitét. Sőt mi több, gyakorolja.

Széles körökben ismertek azok az utolsó időkre vonatkozó próféciák, hogy lesznek sokan, akik elhitetik az embereket, akik félszívvel követték az Urat, azok elpártolnak tőle, és ez arra int, hogy legyünk óvatosak. Az ökumenikus mozgalom is összemossa és egyben ki is oltja az egyes felekezetek jól körülhatárolt hitvallását, vagy pedig egy olyan vitába sodorja őket, ami a kívülállók számára visszatetsző, megbotránkoztató. Mégis, ez a hang tisztán szólt. Annak ellenére, hogy evangélikus. Annak ellenére, hogy nem katolikus, nem református, se nem protestáns, se nem pünkösdi, vagy baptista, és sorolhatnám.

Miért is szólt tisztán? Mert egy ember őszinte bizonyságtétele volt, akinek van saját meggyőződése. Ez világít. Ez hat.

Ma, amikor azért ölnek meg embereket, mert keresztények, mert zsidók – nagy ereje van annak, ha nem rejti véka alá az ember Istenről való meggyőződését. Ezért is lájkoltam és jeleztem a világ felé is, örülök a nem kisegyházi ember, politikus, nagyhatalom vezető embere bizonyságának. Ezzel olyan módon „mozgósítja” a mennyei „erőket”, ahogyan csak egy szívvel hívő ember teheti. Sokkal nagyobb a hordereje, mint száz kisszerű, halált játszó gyilkoló ”gépnek”, akik istennek képzelik magukat.

Elszörnyedve, majd közömbössé válva figyeli a világ az Iszlám Állam gyilkos kivégzéseit. De akiket kivégeztek, már a mennyben vannak. Akiket itt hagytak, ők ezt mind tudják. „ Mert nagyobb az, aki bennünk van, annál, aki a világban van.”  És az Úr Jézus legyőzte a halált. Ő az Élet. Akik Őbenne hisznek, ha meghalnak is, élnek. Örökké. S ez nem mese, nem ájtatos nyugtatgatás. Ez a Valóság.

Sokan írnak könyvet a halálon túli élet megtapasztalásairól. Sokan írnak bizonyságot arról, hogy a mennyben jártak. Hogy van élet a halál után. És a keresztény ezt tudja is. Mert ismeri az Ajtót: Jézus Krisztust, a Megváltót, aki nem tesz különbséget ember és ember között, hanem azt nézi, mi van a szívünkben. Ki van a szívünkben. Kiben bízunk. Kit követünk.

Angela Merkel elmondta. Azok a keresztények, akiket legyilkoltak, elmondták.

Hálás vagyok ezért az interjúért. Sokféle hatás ér manapság mindannyiunkat. Jó, ha meg tudjuk jegyezni azt, ami számít. Annyian írnak, alkotnak, életműveket akarnak hátrahagyni, valahogy azt bizonyítani, hogy nem éltek hiába, hogy van értelme az életüknek – pedig igazán csak egy számít. Az, hogy megismertük-e Istent, bíztunk-e benne. Minden más elmúlik.

Ha nyomot hagyok, ezt szeretném. Bár sokféleképpen akartam lenyűgözni a világot, és sokszor gyűrt maga alá engem a világ, a lényeg mégis az, hogy Isten kegyelme megérintette bűnös lelkiismeretemet, és még akkor sem fordult el tőlem, amikor belefásultam a „kereszténységembe”.

Ma reggel csak újból „kinyitódott” a szívem. Furcsa mód tisztán tudtam hálát adni és kérni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr777226373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spearwort 2015.03.14. 17:46:48

"sokféleképpen akartam lenyűgözni a világot" ... ezen megakadtam. "Bár" ... sokféleképpen. Lenyűgözni??? A világot??? Mint a mantra, úgy ismételgettem, hogy talán értsem, mert ez tőlem olyan nagyon távol...

stephy-alias:Nászta Katalin · http://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu 2015.03.14. 19:54:24

Igen. Mikor apámat rá akartam venni, engem vegyen a nyakába, vagy amikor tornászként le akartam kötni a nézők figyelmét vidám talajtorna bemutatómmal, stb. Ezek mind lenyűgözési kísérletek voltak... Nem sorolom tovább. Ezekre gondoltam.

Arpicus 2015.06.29. 13:48:24

"Európának nem kevesebb iszlámra hanem több keresztyénségre van szüksége."-Angela Merkel,az igencsak szekularizálódott Németország vezető politikusa.Mennyire igaza van...

stephy-alias:Nászta Katalin · http://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu 2015.07.01. 06:01:38

@Arpicus: Biztosan tehetünk még valamit, amíg itt vagyunk, hogy így legyen...
süti beállítások módosítása