Választás
2018. március 14. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Választás

adam-eva.jpg

Már akkor sejtettem, hogy nem lesz könnyű, amikor először szabadon lehetett választani.

Szabadon? Már akkor is irányított volt minden ízlés. Most mégis arra kényszerülök,  választanom kell. Ezzel elveszíthetek minden eddigi ismerőst, úgynevezett barátot. Mert kiderül, hogy nem önmagunkért szeretjük – ha szeretjük egymást, hanem azért, amiket állítunk, vagy tagadunk. A világ szép színessége olyan lett, mint a kifordított ruha. A varrások mentén látszanak a szálak, csomók.

Új lehetőséget kínál a fészbuk is. Megoszthatod olvasóidat a választás gomb segítségével.

Mivel egyre ritkásabb a levegő, hiányzik a megfelelő oxigénmennyiség, kihasználom a lehetőséget, és hangosan gondolkodom a világ előtt. Íme:

Ha egyikre szavazok, a másik minden szavazója hátat fordít nekem. Itt is, ott is vannak barátaim, ismerőseim. Mindkét oldalról hiányoznának. A különbségek már annyira markánsak a gondolkodásban, hogy lehetetlen a leggyengébb összefogás is. A keret hiányzik, ami összetartaná. Az értelem, amiben létezni lehet. Minden egész eltörött – írta Ady, és azóta sem varrta össze senki. Pedig úgy tűnt. 

Ha rátok szavazok, akkor beengeditek országunkba azokat, akik felfalnak minket. Megengeditek még azt is, amit eddig a megmaradt, kevés jóízlés tiltott. Eltörölitek a különbséget a nemek között. És mivel határok nem lesznek, határtalanul, védtelenül, kiszolgáltatottak leszünk mindennek. Egymásnak is. A fiú nővé változhat, a nő fiúvá, a gyermeket lombikban készítik, gépek szoptatják. A gyilkosság természetes reakció lesz, normális megoldása a nézeteltéréseknek. A beszédstílus a legelső mondat után fennhangon üvöltő süketítés. Robotokká válunk, zombikká, az újjászületés, megjavulás esélye nélkül. 

Ha meg rátok szavazok, félő, hogy ugyan szabadon, megfelelő védelem mellett, de csak megfelelő méretűekre nőhetünk. Kicentizitek a magasságot, szélességet, és plafont húztok a gondolatok fölé. A párbeszéd megszűnik, okafogyottá válik, az értelmet szabvány szerűen csorgatjátok koponyáinkba. Béke lesz, csend, mint a sírban. 

Válasszatok. 

És aki már választott, akit már kiválasztottak, az tudja, hogy ezeknek mind be kell következnie. A nagy nyomorúság idejének szele fújni kezdett.

Még épp annyi rés maradt, hogy fölnézz az égre, belemélyedj a szívedben háborgó tengerbe és megragadd azt az átszegezett kezet – pártállástól függetlenül.

De, hogy cifrább legyen, ezért a szösszenetemért azok közül is sokan vannak, akik kiválaszttatásuk mellett is köveket dobnak rám ezekért a sorokért. Mondván, hogy nekünk nem szabad beleavatkozni a világ dolgaiba.

Eszembe jutnak a nagy világégések, és amikor a „választottak” közül sokan nem avatkoztak be a dolgokba, csak imádkoztak. Sokan beleavatkoztak, kitették magukat akár a halálnak is, hogy ha lehet, megmentsenek embereket,  kinyilvánították véleményüket, hirdették a megbékélést Istennel, és nem féltek az elkárhozástól emiatt. Mert az igazi választás nem jobbra vagy balra szól. Hanem fentre vagy lentre. Istenre vagy ördögre. Jézus Krisztusra vagy az Anti Krisztusra.

Talán még van annyi értelmünk, hogy megértsük ezt. Mert még az evangéliumot sem tudjuk felfogni értelem nélkül.

Kedves testvérem, aki törölsz a fészbukos ismerőseid közül, mert szavazok, és kedves honfitársam, határokon innen és túl, aki nekem esel, mert úgy véled szemforgató farizeus vagyok – ez az a pont, ahol a választásgombot meg lehet nyomni. Milyen irányba szavazol: fentre vagy lentre? Ha fentre, akkor új szívet kapsz, halhatatlant, ha lentre marad a régi rossz, aminek rossz halál a vége. 

Ez a kérdés. 

2018-03-14-Nászta Katalin

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr10013737614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása