Már mindent megírtak. Én is. Amit akartam. Amit nem, azt elengedtem, megbocsátottam, változtatni úgysem tudok rajta, már nem is akarok. Olyan lettem, amilyen. Kifordítva, befordítva - amit láthattok, szinte mindent megírtam. Csak, ami másra is tartozik, azt nem. Mindenki elszámol majd magával Előtte. Én is. Legalább, amit nem fecsegtem ki, nem nyomja lelkem. Mert, ami nyomja a lelked és a világnak beszéled ki, hétszeresen esik vissza a fejedre. Esik, nem hull. 

Lassan benő a fű. A föld. Rámborulnak az árnyak. Elhalványulok. Pedig hol van még az a huszonkét év, amíg anyám korát elérem! Most kellene - á !, de minek. Hányan megírták, és minden kárbament, elveszett, pillanatokra derült fel tekinteted tőlük. Már nem csillog a szem, egyre kevesebb dolog érdekel. 

2018-12-07-?