Mindig arra reflektál, ami épp tegnap-ma érintett meg valamiképpen. Ezért a kiemelt részek...
S még mondja valaki azt, hogy Isten szava nem eleven!
Prédikátor könyve 12. rész
- Örvendezz a te ifjúságodban, és vidámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útjaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von!
- Vesd el a haragot a te szívedből, és vesd el a gonoszt a te testedből; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság.
- És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!
- A míg a nap meg nem sötétedik, a világossággal, a holddal és csillagokkal egybe; és a sűrű felhők ismét visszatérnek az eső után.
- Az időben, mikor megremegnek a háznak őrizői, és megrogynak az erős férfiak, és megállanak az őrlő leányok, mert megkevesbedtek, és meghomályosodnak az ablakon kinézők.
- És az ajtók kívül bezáratnak, a mikor is a malom zúgása halkabbá lesz; és felkelnek a madár szóra, és halkabbakká lesznek minden éneklő leányok.
- Minden halmocskától is félnek, és mindenféle ijedelmek vannak az úton, és a mandulafa megvirágzik, és a sáska nehezen vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az ő örökös házába, és az utcán körül járnak a sírók.
- Minekelőtte elszakadna az ezüst kötél és megromolna az arany palackocska, és a veder eltörnék a forrásnál, és beletörnék a kerék a kútba,
- És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, a ki adta volt azt.
- Felette nagy hiábavalóságok, azt mondja a prédikátor, mindezek hiábavalóságok!
- És azonfelül, hogy a prédikátor bölcs volt, még a népet is tudományra tanította, és fontolgatott, és tudakozott, és írt sok bölcs mondást.
- És igyekezett a prédikátor megtudni sok kívánságos beszédeket, igaz írást és igaz beszédeket.
- A bölcseknek beszédei hasonlatosak az ösztökéhez, és mint a szegek, erősen le vannak verve a gyülekezetek tanítóinak szavai; melyek egy pásztortól adattak.
- Mindezekből, fiam, inttessél meg: a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás fáradságára van a testnek.
- A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fődolga!
- Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az.
János evangéliuma 6. rész
Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl.
És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken.
Felméne pedig Jézus a hegyre, és leüle ott a tanítványaival.
Közel vala pedig húsvét, a zsidók ünnepe.
Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?
Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga tudta, mit akar vala cselekedni.
Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset.
Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére:
Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek?
Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülének azért a férfiak, szám szerint mintegy ötezren.
Jézus pedig vevé a kenyereket és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, amennyit akarnak vala.
Amint pedig betelének, monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen.
Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők után.
Az emberek azért látva a jelt, amelyet Jézus tőn, mondának: Bizonnyal ez ama próféta, a ki eljövendő vala a világra.
Jézus azért, amint észrevevé, hogy jőni akarnak és őt elragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre.
Mikor pedig estveledék, lemenének az ő tanítványai a tengerhez,
És beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl Kapernaumba. És már sötétség volt, és még nem ment vala hozzájuk Jézus.
És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala.
Mikor azért huszonöt, vagy harminc futamnyira beevezének, megláták Jézust, amint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülének.
Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!
Be akarák azért őt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, amelyre menének.
Másnap a sokaság, amely a tengeren túl állott vala, látva, hogy nem vala ott más hajó, csak az az egy, amelybe a Jézus tanítványai szállottak, és hogy Jézus nem ment be az ő tanítványaival a hajóba, hanem csak az ő tanítványai mentek el,
De jöttek más hajók Tiberiásból közel ahhoz a helyhez, ahol a kenyeret ették, miután hálákat adott az Úr:
Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának ők is a hajókba, és elmenének Kapernaumba, keresvén Jézust.
És megtalálván őt a tengeren túl, mondának néki: Mester, mikor jöttél ide?
Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok.
Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ád majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.
Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?
Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, a kit ő küldött.
Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?
A mi atyáink a mannát ették a pusztában; amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniük.
Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.
Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ád a világnak.
Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!
Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.
De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek.
Minden, amit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem.
Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.
Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon.
Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon.
Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott alá.
És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?
Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között!
Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.
Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát.
Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök élete van annak.
Én vagyok az életnek kenyere.
A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.
Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon.
Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért.
Tusakodának azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy azt együk?
Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.
Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.
Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.
Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam.
Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá; nem úgy, amint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké.
Ezeket mondá a zsinagógában, amikor tanít vala Kapernaumban.
Sokan azért, akik hallák ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?
Tudván pedig Jézus ő magában, hogy emiatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat?
Hát, ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, ahol elébb vala?!
A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.
De vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt.
És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet énhozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.
Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.
Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajon ti is el akartok-é menni?
Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.
És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.
Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? és egy közületek ördög.
Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül.