Isten megmutatja milyen kapcsolatban volt veled. Akkor még csak esténként találkoztatok, napközben semmitől nem kellett tartanod, elég volt egy tiltó parancsot megjegyezni. Az esti randevún pedig úgy hiszem mindig buli volt. Ez arról jutott eszembe, ahogy a fiam és unokám esti játszadozását végignéztem. Ahogy a fiam gyönyörködött a fiában, és ahogy az unokám incselkedett az apjával, ahogy együtt hancúroztak a szőnyegen, majd a levegőben repült a gyermek, kifogva az apjától, landolva az ölében, a hátán lovagolt, a félkezén egyensúlyozott s ha eldőlt, erős karral emelte vissza „isteni apa” – amit még felfogni sem tud, de ismétli teljes bizalommal az új szavakat, amik megütik fülét. Kényelmes, mondja, markológép, tűzoltóautó és betonkeverő, tolat a vonat és siet valaki, s a rongymajom beszél hozzá, amin kacag-kacag, látva, hogy összerogy. És nem unja meg, újból és újból: még! még! a fiam pedig fáradság nélkül újra és újra forgatja, pörgeti, fürdeti, törölgeti, eteti, mesét, verset olvas neki, együtt táncolnak, nézegetik a kukásautós, buldózeres, helikopteres, repülős képeket, ismeri már a propellert, a rendőrt, a taxit, a piszkos kereket, a busz mindig kék, a kedvenc autó piros, a lámpa zöld, a barátnő kicsi Lilla, és tudja Lili szüleinek is nevét, és a számokat tízig, és össze is adja, ha azt kérded, mennyi öt meg öt. Csoda, ami magától értetődő. Ismeri az őszt, a hulló leveleket, anyjának is választ egy szépet közülük, s ha nekimennek egymásnak a játszótéren valamelyik gyermekkel és elakad a hangja, percekig nem vesz lélegzetet a meglepetéstől, ijedtségében krokodilkönnyeket hullat, és ismétli anya szavait, most tanulja meg a krokodilkönny szót is, bujdossunk, rimánkodva kéri és ujjaival a haját böngyörgetve megnyugszik, mert te vagy oltalmam, váram, menedékem anya-apa! S a felkiáltójelek ott meredeznek körülöttük, mint védelmező kerítések. Azon belül a megoldás, a béke – oda nincs bejárása idegen kapcsolatnak.