nNaplóm

Tényleg menekültem a valóságtól. Állandóan. Ahogy megtanultam olvasni, elmerültem a könyvekben. Rengeteget olvastam, sajnos minden irányítás nélkül, ami adódott. Szerencsére romlott irodalom a rendszer szigorúsága meg a családi közeg miatt sem kerülhetett kezembe. De a legkitűnőbb, fontos írások sem. A pöttyös könyvekre hamar ráuntam, Jókai túl mesés volt, Móriczot parasztnak éreztem, Mikszáthot kedveltem inkább. És Verne Gyulával kalandoztam a világ végére. A versek is megtaláltak hamar s az írás, hogy leírjam magamat(?). Naplót vezettem.

Egyetemen (főiskolán) a szerelembe hulltam bele (vakon) és lefoglaltak a drámairodalom kötelező olvasmányai. Untam őket olvasni. Majd jött a színház élesben, le is kötött, meg kellett tanulni, olvastam mindenfélét összevissza. Még akkor sem volt senki, aki irányt szabott volna. Mindig éheztem egy tiszta fejre, aki irányított volna a fajsúlyosabb könyvek felé. Sem a családi, sem a színházi közeg nem volt irodalmár-barát. Apám lett volna, de ő külön élt tőlünk. Anyám Passuthot olvasott, amit dohosnak éreztem. Így maradtam a költészettel, a modernekkel s párral a régiek közül. Nem az étvágyammal volt gond, az étvágygerjesztés hiányzott erre vagy arra az íróra. A szerető, értő tudás, ismeret. Közvetlen környezetem nem a megfelelő társaság volt, ilyen szempontból. Az új családom kultúrkörön kívüli volt, apósom Csárdáskirálynő-függősége határozta meg őket. A színház taposómalmában fehérhollóként akadt olykor egy-egy üdítő ajánlat a színvonalasabb irodalom valamelyik darabjára. De már tudtam, a színvonal mennyire relatív. Mégis jó lett volna, ha valaki, valakik értelmes tanácsokat adnak. A Biblia kétszer fordult meg a kezemben, de csak mint kuriózum egy másik világból. Még csak nem is kapcsolódott össze bennem Istennel, hittel. De éreztem, hogy ezt a könyvet mindenképpen el kell majd olvasnom valamikor – amikor időm lesz erre is. Mindig rengeteg feladatom volt, amit teljesítenem kellett.

A mai napig ez van, ha jól meggondolom. Bár a nyugdíjas idő kicsit felszabadított.

A határt átlépve szembesültem azzal, lemaradásom óriási. Már az otthonhagyottakkal szemben is nagy restanciám volt, de ami itt várt, az teljesíthetetlennek tűnt. Onnan még világosabban látszott, kit kell ismerni, de itt már összekuszálódott a kép. Az élet is sokkal jobban lefoglalt, meg kellett ismernem az ittenit.

Ekkor jött közbe a Biblia, amit ajánlottak, és az ajánlat olyan ellenállhatatlan volt, hogy bele is merültem, évtizedekre. Őt olvasva minden más szürke, poros, száraz, félrement, csonka, kifordult, értéktelen volt. Pár költő ragyogott csak ki a tömegből, de fél kezemen megszámolhattam őket. Viszont ott volt az a hatalmas könyvtár, amit azok írtak, akik Isten követésére szánták magukat. A Biblia mellett ezek lettek az olvasmányaim. Mert eredendő vágyam, a valóságból elmenekülni – semmit se változott.

2020-12-11