„És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait”*

Ma reggel a fenti mondat bukkant fel a fejemben, annak is az első része: „…az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette…”

Megtérésem idejét 1989 végére tettem, akkor találkoztam azzal, aki bizonyságot tett nekem az élő Istenről. De tulajdonképpen csak az üzenet jutott el hozzám, a Biblia szava, igazsága, ami egy bőséges információkat tartalmazó nagyon vastag könyv formájában ejtett foglyul. Édes vonzalom volt, mert az igazságot tartalmazta, amire szomjaztam. De olyan voltam, mint a gyermek, aki úszni tanul. Vagy kirándul az erdőbe. Épp csak kinyitottam a kaput… a felfedezés csodája azután következett.

Nem részesültem vallásos nevelésben, nem voltak előítéleteim, elfogultsággal sem rendelkeztem e tekintetben. Szűz voltam a jelentés elsődleges értelmében, érintetlen. Bár előtte volt pár homályos élményem, nem tulajdonítottam nekik eget rengető fontosságot. Azok a tudatom vagy az álom mélyéből úszhattak felszínre. Most viszont egy ember szájából hangzott el, akit nem zavart, hogy a lépcsőházban jöttek-mentek mellettünk, mialatt bizonyságát közölte velem. Legalább egy félórán keresztül mesélt, és „meséje” igaznak bizonyult…

A Biblia olvasása minden más könyvet háttérbe szorított. Tiszta, eleven levél – egy ember adta át, aki Isten küldöttje volt. Ittam a szavait. És kortyonként nyeltem – soha nem tudtam egy pohár vizet egyhuzamban meginni – apránként fogadtam magamba. Szent írás volt, mély tiszteletet váltott ki belőlem, mint addig semelyik könyv.

Ennek már harminc éve is elmúlt, azóta a Beszéd belémivódott és felüti fejét mindig, amikor szükségem van rá. Mint most is, írásom elején idézett mondatával: az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette.

Jó ideje elfogyott a türelmem megtéretlen emberek közt élve, és félretéve az ige intelmeit, magam kezdtem hirdetni Isten országát, döbbenek rá most… holott az evangéliumot kellett volna. Ez pedig örömhír, nem a félelem lelke szüli… Hiszi, aki hiszi, az már nem az én dolgom.

Hozzám sem azért jutott el, mert aki beszélt róla, előtte megismert. Hírből sem hallhatott rólam. Egy országhatár választott el, még a határszélektől sok kilométernyi távolság is mindkét oldalra – és akkoriban nem volt internet, amin tudakozódhatott volna, ki fia borja vagyok, érdemes vagyok-e a hírre… Mondta, mert mondania kellett. Fogadtam, mert nekem mondta, hozzám küldetett – ezt magyarázat nélkül is felfogtam. És ami megfogott benne épp ez volt, úgy adta át az isteni szeretetet, hogy előtte sosem látott.

Én meg fenyegetem az embereket az utolsó ítélettel…

Az Isten beszédét Isten gyermekei hallgatják, minden tanítás, intés, buzdítás nekik szól. A többiek más forrásokhoz nyúlnak. Feléjük csak a tiszta forrás megmutatása a feladatunk. Hogy isznak-e belőle, rájuk van bízva. Ha igen, már közénk tartoznak.

Ezért hangzik a következő ige is: akinek van füle a hallásra… Az pedig Istentől adatik. Mikor a tanítványokat elküldte az Úr Jézus, hirdessék az örömhírt, azt tanácsolta nekik, ne vigyenek magukkal semmit, és ahol fogadják őket, ott fogadják el tőlük azt, amit kapnak, ahol meg nem fogadják őket, onnan úgy jöjjenek el, hogy a lábukról még a port is verjék le… „És valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul ő ellenök.” (Lukács 9:5)

„Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, és Samaritánusok városába ne menjetek be; Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz. Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe, Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az ő táplálékára. Amely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg, ki abban méltó; és ott maradjatok, amíg tovább mehettek. Ha pedig bementek a házba, köszöntsétek azt. És ha méltó a ház, szálljon a ti békességtek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességtek rátok térjen vissza. És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, mikor kimentek abból a házból, vagy városból, lábaitok porát is verjétek le.”

(Máté 10: 5-14)

 * 

 „Mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva: Ismeretlen Istennek. Akit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek.  Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik.     Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem:    

Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk.        

Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség.         

E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek:           

Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból.

(Ap. csel 17)

2021-03-28